Az Obskurus egy bárhol játszható, szabadtéri kalandjáték, amiben egymásra és kincsekre vadásztok egy okostelefon segítségével. Kicsit olyan, mint a fogócska-bújócska, csak nagyobb területen és sokkal változatosabban! Amíg a menekülők bujkálnak, addig az üldözők lesben állnak, a tét pedig óriási, ugyanis az nyer, aki a legjobban taktikázik! Útközben pedig különböző feladványok és rejtvények is várnak rátok. Aki bújt, aki nem, indulhatunk?
Jelen esetben azok a személyek, akik tartózkodási helyéről keveset tudunk. És pont ez a lényeg: hogy megtaláljuk. A névben megjelenik a titokzatosság és adrenalinbomba, amit a menekülés és az üldözés dinamikája ad.
Hosszabban: Egy olyan csapatépítő kalandjáték, amivel megismerheted a városod legszebb arcát, rejtekhelyeket fedezhetsz fel, olyan utcákban járhatsz, ahol még sosem. Mindeközben pedig kipróbálhatsz egy interaktív játékot, amiben egyszer üldözöl, egyszer menekülsz. A játék elején a játékvezetők elmondják a szabályokat, adnak nektek egy-egy okostelefont, a program pedig kisorsolja, hogy melyik szerepben kezditek meg a kalandot. Az üldözőknek az a legfontosabb feladata, hogy elkapja a menekülőt. De hogyan? És itt jönnek a képbe az okostelefonok, amiket azért kaptok, hogy az éppen üldöző csapat időnként lássa a többiek tartózkodási helyét, és egy nem várt utcasarkon bekerítse őket.
Az, hogy milyen stratégiát választotok, elbújtok, vagy végigfutjátok az egészet, csak rajtatok múlik! Legyetek nyomozók, üldözzetek, taktikázzatok, vagy legyetek menekülők, bujkáljatok és leselkedjetek, de ne feledjétek, ha 20 méteren belül találkoztok az üldözőkkel, akkor lebuktok!
Csapatonként kaptok 1-1 okostelefont, ezen keresztül érkeznek az infók. A telefonon látható az adott helyszín térképe is, illetve a különböző állomások, feladatok és bónuszok.
A telefonon keresztül folyamatosan értesítést kaptok arról, hogy a menekülő csapatok hol jelentkeztek be; viszont a játékvezetővel is chatelnetek kell 1-1 megoldandó feladat kapcsán.
Kis csapatos játékok esetében a program kb. 2-3 óráig tart. Nagy csapatos program esetében az időtartam megbeszélés szerint alakul.
Nagy csapatok esetén a játékot bárhol játszhatjátok, ez nekünk nem akadály! Válasszatok jól bevált pályáink közül vagy foglaláskor írjátok meg nekünk, hogy melyik városban játszanátok, mi pedig ehhez igazítjuk a térképet és a feladatokat. Kis csapatként se kell csüggednetek, hiszen előre meghirdetett játékokat is indítunk, ahol a helyszín adott, csak ti hiányoztok! Nézzétek meg a Facebook-oldalunkat, ahol megtalálhatjátok az eseményeket!
Az egyik kedvenc pályánk! Itt tartottuk a legelső, a legtöbb, és az összes tesztjátékot! Budapest kedvenc parkjának ikonikus helyszínei, mint zenélő szökőkút, a Nagyszálló és a Palatinus mellett kisebb, legendákat rejtő célpontokat is felfedezhettek velünk. Tudtátok, hogy egy Árpád-házi szent sírja is megtalálható itt? A csapatépítő után teljesen új színben fogjátok látni a Margitszigetet. Fogadjunk?
A festők városában minden lépés egy mesebeli világba kalauzol. A hangulatos belváros, a színes dekorációk, és a Dunapart: ennyi kell egy tökéletes naphoz! A Szentendrei pályánk tele van zegzugos helyszínekkel, ami még izgalmasabbá és adrenalindússá teszi a nyomozást. Gyertek ide, ha a játék mellett szeretnétek egy kis kulturális feltöltődést is!
A koronázás városában lépten-nyomon középkori emlékekre bukkanhattok, itt igazán egy kincskeresés a játék! Az esztergomi pályánk a magyar történelem neves állomásait érinti, mint a Bazilika, a Királyi Palota és a gyönyörű Széchenyi tér. Ha igazi művészettörténet, vallástörténet és Dunakanyar rajongók vagytok, akkor ez a ti helyetek. +1: a játék során megtudhatjátok, hogy milyen titkos receptet őriznek a Bazilika levéltárában.
Ezt nem teljesen értem, akkor ez olyan mint egy társasjáték élőben?
Igen!Ezek szerint másfél órán keresztül folyamatosan futni kell?
Nem, végig semmiképpen, sőt, valamikor jól jön, ha "lesbenKell valamilyen felszerelést hozni a játékhoz?
A játékhoz szükséges minden felszerelést biztosítunk!70 főnél nagyobb létszámú játékokat is tudtok vállalni?
Egyszerre legfeljebb 70-en tudtok játszani, viszont egymás után megMiért vesz igénybe a program 2-3 órát, míg a játék csak 1,5 órás?
A játék elején elmondjuk a játékszabályokat, a játék végénFalvakban, vagy kirándulóhelyeken is meg tudjátok tartani az Obskurust?
Elképzelhető! Keressetek!